Brötje
...természetesen Brötje
  • 2017-06-27

Rólunk

A BRÖTJE TÖRTÉNETE

Az August Brötje utcában található a mai központi BRÖTJE gyár, amelyet August Brötje (1893 – 1937) alapított. August Brötje Heinrich Brötje asztalosmester, gôzfûrészgyár- és malomtulajdonos fia, gépészetet tanult és az elsô világháború alatt a Krupp-nál dolgozott, hallásproblémái miatt ugyanis nem sorozták be katonának. A háború után 1919-ben famegmunkáló gépek gyártására specializálódott gyárat hozott létre, mely célra megvásárolta az egykori konzervgyárat a Peters utcában. 1923-ban, a gôzgépek és motorok javítása mellett megkezdôdött a gyárban a kovácsoltvas szalagfûrészek gyártása.
1925-ben August Brötje áttért a radiátorok gyártására, vasradiátorokat (cikk-cakk fûtôtesteket) kezdett el gyártani, amelyek azelôtt öntöttvasból készültek. Ezzel megalapította a radiátorgyárat.
Az elsô acéllemezkazánok gyártása 1936-ban kezdôdött meg. Ekkorra a gyár dolgozóinak száma elérte a 80-at.

Amikor August Brötje 44 évesen (1937) súlyos betegségben elhunyt, nagy és jól mûködô gyárat hagyott maga után, amely addigra nevet szerezett a piacon, és már export üzleteket is bonyolított Isztanbul felé. Sokat tett dolgozóiért és alkalmazottaiért. Az elsô világháború alatt Magdeburgban a Krupp-nál végzett munkája során szembesült a dolgozók nehézségeivel és nyomorúságaival, és ahogy sokan mondták „szoci-ként” tért haza. Amikor saját üzeme fellendülésnek indult, mindig ezt mondta: „Ha nekünk jól megy dolgunk, másoknak is hadd menjen jól
a dolga!” és ehhez is tartotta magát. Dolgozói becsülték és tisztelték. Özvegye, Erna Brötje, és késôbb fia, August Brötje (1920 – 1979) is („a nagy pénztárcás kis August”) közel érezték magukat emberileg a gyár dolgozóihoz. Ezt a hagyományt tükrözi mindmáig a számos szolgálati évforduló. A nagy kereslethez igazodva 1938-ban további gyártóegységeket hoztak létre, ahol repülôgépekhez való kipufogórendszerek gyártása folyt.

1943-tól betiltották a radiátorok gyártását, az üzem ezt követôen csak hadimegrendeléseket teljesített. A második világháború alatt a BRÖTJE vásárolt egy területet Kleinfelde-ben a vasútállomás és Hostemost között, amelyen fokozatosan felépítették az új gyárépületeket, a Peters utcai radiátorgyártás pedig teljesen visszaszorult. A háború után elsôsorban Behelfsherde=segédtûzhelyeket és Räucherschränke=füstölô szekrényeket gyártottak. Az új gyárterülettel szemben 1950/51-ben létrehoztak egy 48 lakásos lakótelepet a dolgozók számára. A dolgozók kedvezô kölcsönt kaptak a cégtôl házépítésre, amelyben csak rastedi cégek mûködtek közre. A gyárterület és a lakótelep között létrejött az August Brötje utca.
1952-ben megalakult a Brötje Handelsgesellschaft mbH /Brötje Kereskedelmi Kft./, és 1955-ben nagy eseménynek számított az elsô olajégetô leszállítása. Idôvel a mai vállalat a fûtéstechnika területén vezetô gyártóvá és egyben a helység legfontosabb gazdasági tényezôjévé vált.
1960-ban megalakult a Brötje Gumi- és Mûanyagüzem, amely eleinte az egykori Peter utcai épületben mûködött. 1988 óta Liethe-ben található a gyár. Ezzel egyidejûleg a Brötje Gumi- és Mûanyaggyárat megvásárolta a BRÖTJE Vermögensverwaltung GmbH & Co. /BRÖTJE Vagyonkezelô Kft. & Co./ Ma a Brötje Schaumtechnik az egyik vezetô elôállítónak számít cipôipari talpbetétek, bélések és ízületrögzítôk gyártása területén.
1969-ben a BRÖTJE már 50 éves múltra tekintett vissza. Az évforduló megünneplésére február 28-án az oldenburgi Weser Ems csarnokban került sor.
A piaci követelmények közben megváltoztak, és kevésnek bizonyult a hely a Rastede-i üzemcsarnokban, így 1963-ban lefektették az Augustfehn-i üzem alapjait, 1966-ban pedig megkezdték az elsô lapradiátorok gyártását.
1979-ben újabb üzemcsarnokokat üzemeltek be lapradiátorok gyártásához, modern elôkezelô- és mártva lakkozó berendezéssel felszerelve, amely segítségével a gyártási folyamat különbözô lépései teljesen automatikussá váltak. A beruházás összege 2 Millió DM-re rúgott. További 13 Millió DM-et fordítottak1992-ben egy új gyártósor üzembeállítására a lapradiátorok végett.
Az építôi piac recessziója és összeomlása következtében 1974-ben megalapították a gépgyártás üzletágat. A cél egy fûtéstechnikától független termékprogram felépítése volt, valamint a meglévô gépgyártói kapacitás teljes kihasználása külsô megbízások teljesítésével.
A Brötje Automation1982-tôl szállította az elsô robotokat a japán autógyártó, a Nissan számára, és 1988-bn megkezdôdött az elsô komplett NC-vezérlésû szegecselô berendezés leszállítása az MBB Einswarden-i gyárába. 1991 óta Brötje Automation a Boeing-tôl és a Kawasaki-tól is kap nemzetközi megbízásokat.

Már 1992-ben annyira fellendült a fûtéstechnika és az automatizáció, hogy az automatizációt át kellett költöztetni a Rastede-i telephelyrôl Wiefelstede-be. 2002 óta a Brötje Automation a CLAAS-csoporthoz tartozik.Mivel az elmúlt években erôsen megnôtt a foglalkoztatottak száma, a meglévô helyiségek kevésnek bizonyultak, így 1979-ben megkezdték az igazgatósági épület építését.
A fûtéstechnika új generációját célozták meg a „BRÖTJE ESB Energiesparbloc, amely 1981-ben a Warentest Alapítványtól elnyerte az egyetlen „nagyon jó” minôsítést. Rövid idô múlva pedig az úgynevezett 55 Grad C-Kessel= 55 C fokos kazán az „energiakihasználás” vizsgakritériumában összesített „jó” értékelést kapott.

August Brötje 1979-ben bekövetkezô halála után 1989.05.01-én döntô esemény következett be a BRÖTJE történetében, mert a BRÖTJE-csoport 80%-os cégrészesedését az Erbengemeinsachaft BRÖTJE /BRÖTJE-Örököstársak Közössége/ eladta a Nord-Est-SA-csoporthoz tartozó Compagnie Interationale de Chauffge S.A. (CICH), Paris számára. Ekkor megkezdôdött az öntvényszállítás Soissons-ból. 1992.01.01-én a BRÖTJE-Erben /BRÖTJE Örökség/ eladta a maradék 20%-ot is a francia CICH-nek. A francia BRÖTJE anyatársaságot 1992 tavaszán már át is vette a brit Blue Circle Home Products PLC.
Ezzel elkezdôdött egy új korszak. Az 1993-as évet nagybetûvel írták, mert a BRÖTJE elsô ízben kezdett gyártani falra akasztható eszközt.

1994 júniusában a BRÖTJE 75 éves fennállásának alkalmával „nyílt napot” tartottak, amelynek során a látogatók a termelés bejárása során betekintést nyerhettek a vállalat életébe.
Ismételten nagyon nehéz idôszak következett a BRÖTJE számára. A megváltozott piaci követelmények és tagosradiátorok iránti kereslet visszaesése következtében 1995. szeptemberében leállt a termelés.

A BRÖTJE azonban továbbra is reménykedett az építôipar további fellendülésében és Niedersachsen miniszterelnökével, Gerhard Schröderrel üzembe helyezett egy új fényezô az Augustfehn-i gyárban. Ezzel a BRÖTJE mondhatta magáénak Európa egyik legmodernebb, magas környezetvédelmi követelményeknek eleget tevô lapradiátor gyártósorát. (balról jobbra: S. Oscarsson, G. Schröder, C. Young)
Mindössze egy évvel késôbb, az új Logobloc-széria bevezetésével áthelyezésre került az egész acélkazángyártás Rastede-bôl Franciaországba. Ez idô alatt történtek a telephely biztosítását megcélzó szükséges átalakító intézkedések.
1996-ban felemelkedést és reményt hozott az a hír, hogy az Eco Therm Plus WGB 20 a Warentest Alapítványtól megkapta a „nagyon jó” minôsítést.
A következô évek nem múltak el nyomtalanul a BRÖTJE életében. Magasságok és mélységek következtek, míg 1999 februárjában megkötöttek egy kooperációs és disztribúciós szerzôdést a GC-csoporttal. Ezzel a BRÖTJE jelentôs alapkövet fektetett le, és azóta egész Németország területén képviselteti magát. (balról jobbra: S. Daugaard, M. Hardemann, H.-O. Lütgehetmann, M. O. König, B. Maier)

1999 ôszén 10 éven belül a harmadik tulajdonosváltás történt. A brit anyakonszern, a Blue Circles Industries átadta a BRÖTJE fûtés ágazatot a Baxi Group-nak.
A BRÖTJE újra nekiiramodott, és 2000-ben megkapta a Warentest Alapítványtól a „nagyon jó” összesített minôsítést az EcoCondens BBS 15-re.
A nagykereskedések és a szakiparosok szolgáltatásának optimalizálása céljából 2002 ôszén felavatták az ügyfélszolgálati központot. Itt szakképzett dolgozók adnak felvilágosítást és válaszolnak technikai kérdésekre. A dolgozók száma az elmúlt években folyamatosan nôtt.
Ma összesen 25 munkahely áll rendelkezésre.
2004-ben is voltak változások. A BRÖTJE átvette a Körting Heiz-Wärmetechnik-et Fûtés- és 2005-ben bemutatta az álló és a fali hôtermelôk egységes szabályozási tervezetét (ISR).
Az ezt megelôzô években sok befektetést eszközölt a cég a versenyképesség megtartására. 2005-ben is, amikor is kompletten felújították hôtermelôk burkolati festéséhez használt berendezést.
A kapacitás szûkössége miatt kiszorult elôkezelést ismét a BRÖTJE-gyártócsarnokokban lehetett végezni.
A gyárlátogatók növekvô száma az 1996-ban felépített tréning- és iskolaközpont bôvítésére motiválta a BRÖTJE-t, így 2006 februárjában felavatták az új termeket a központban.
A kezdeti egy tanteremmel szemben ma már öt modern és komfortos konferenciaterem, és három gyakorlati terem áll a gyárlátogatók rendelkezésére. Évente így max. 10.000 látogató fogadása és oktatása biztosított.
A nyersanyagárak növekedése és környezetvédelmi szempontok vezettek a regeneratív energia felhasználásához. A BRÖTJE 2006 óta olyan jövôbe mutató fûtôrendszerekkel látja el a piacot, mint pl. a SensoTherm BSW Hôszivattyú és a NovoPellet SPK Pelletkazán.
A mindig is elôtérbe helyezett minôség további javítására 2008 tavaszán üzembe helyezték az új hajlítógépet, amellyel a BRÖTJE képessé vált a megvásárlandó alkatrészeket saját üzemében költséghatékonyabban elôállítani. A hajlítógép lehetôvé teszi a hajlítási folyamat teljes automatizáltságát, az anyagok felrakodásától kezdve a hajlított alkatrészek lerakodásáig.

A BRÖTJE 2009.05.09-én ünnepelte a cég fennállásának 90 éves évfordulóját. Ezt az alkalmat megragadva jó hangulatban együtt ünnepeltek dolgozóikkal. A Weser-Ems csarnok gigantikus ünnepi csarnokká alakult át. A BRÖTJE immár több mint 90 éves tapasztalatra tekinthet vissza a fûtéstechnika területén. Története egy olyan cégtörténet, amelyet az innovatív és magas minôségû termékek határoznak meg. Jövôbemutató fejlesztéseikkel nagy sikereket értek el. Komplett rendszereival a BRÖTJE ma piacképes termékeket fejleszt.
A BRÖTJE 2009 óta a BDR Thermea Goup-hoz – a világ egyik vezetô innovatív Fûtéstechnikai csoportjához tartozik. A BDR Therma-vállalatok Európát átölelô szoros együttmûködésével a BRÖTJE a jövôben is a legmodernebb fûtéstechnikával lesz jelen a piacon.


Jelek az idôk folyamán.
A logók a vállalatokat jelölik, mégpedig az alapító, August Brötje nevére felépítve, aki személyiségével meghatározta a céget.
A logó még a mai napig is ezeket a tulajdonságokat hordozza, 2008-ban is csak egy nagyon kicsit változtatták meg.

30-as évek logo_30
40-es évek  logo_50
60-as évek logo_60
70-es évek logo_70
80-as évek logo_80
90-es évek logo_90